2012. február 6. hétfő - Dorottya, Dóra.
Holnapi névnap: Rómeó, Tódor
Bajorország
A plagizáló búcsúja a politikától
Szombat, 2012. január 21. 16:29
A lemondólevél
Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszterről tavaly kiderült, hogy doktori értekezésének nagy részei ollózások. A népszerű, sikeres politikus, akiben már sokan a bajor CSU jövendő elnökét látták, először tagadta a plágium vádját. Utóbb fokozatosan beismerte a lopást, majd lemondott doktori címéről – s végül miniszteri posztjáról is. A báró a botrány után családjával az Egyesült Államokba költözött, de azóta ismét szerepelni kezdett s német politikában. Meglepetésre azonban most bejelentette: nem indul a jövő évi országos és bajorországi választásokon és „hosszú időre” nem kíván szerepelni a politikai életben.
Bajorország
Oktoberfest – a világelső népünnepély
Vasárnap, 2011. szeptember 18. 11:09
A hét végén nyílt meg az idei müncheni Oktoberfest. Jó két hete alatt hatmillió látogatót és sok millió eurós forgalmat várnak az óriás sátrakban, amelyekben elképesztő mennyiségű sör és sültcsirke fogy.
Bajorország
Hamis magyar jogosítvány bajoroknak
Szombat, 2011. szeptember 17. 11:07
Ennyit ér a hamis magyar jogosítvány is
Aki nem tudott Bajorországban autóvezetői jogosítványhoz jutni, egy bűnszövetkezet segítségével szerezhetett – Budapesten. Az ügyfelek több ezer eurót fizettek érte, a banda százezreket tett zsebre
Bajorország
Bajorok a vörösiszap-károsultakért
Szerda, 2011. március 2. 13:08
Franz herceg, a Wittelsbachok feje
Franz Wittelsbach, az egykori bajor uralkodóház feje, műgyűjteményének öt képét ajánlotta fel a vörösiszap-károsultak megsegítésére, hallhattuk a Bajor-Magyar Baráti Társaság közgyűlésén.
Bajorország
Bajor belharcok
Vasárnap, 2010. október 31. 15:05
Guttenberg és Seehofer - az ifjabb a jövő embere
„Németország nem bevándorló-ország”, jelentette ki pártja kongresszusán a bajor miniszterelnök. Horst
Seehofer síkraszállt amellett, hogy országában a német maradjon a „vezető kultúra” s hogy pártjától jobbra ne lehessen politikai erő – ám vélhetően mindezek ellenére is már csak egy éve lehet még a posztján.
Bajorország
Oktoberfest – a müncheni óriás népünnepély
Szombat, 2010. szeptember 18. 15:19
A hétvégén nyílt meg a müncheni Oktoberfest. Lévén, hogy látogatóinak száma 5-6 millió között mozog, rendezői a világ egyik legnagyobb népünnepélyének nevezik. Csúcsot árban mindenképpen elér: idén már csaknem 9 euróba kerül a literes korsó sör.
1
2
3
4
következő oldal
ROVATOK
Politik
Kultur
Wirtschaft
Sport
Érdekes
Berlin
Bajorország
Olvasóink írták
Made in Germany
Utazás
Magyar-német
Munka-világ
Diák-világ
Hasznos-aktuális
Német magántanár
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
A plagizáló búcsúja a politikától
2012. január 21. 16:29
Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszterről tavaly kiderült, hogy doktori értekezésének nagy részei ollózások. A népszerű, sikeres politikus, akiben már sokan a bajor CSU jövendő elnökét látták, először tagadta a plágium vádját. Utóbb fokozatosan beismerte a lopást, majd lemondott doktori címéről – s végül miniszteri posztjáról is. A báró a botrány után családjával az Egyesült Államokba költözött, de azóta ismét szerepelni kezdett s német politikában. Meglepetésre azonban most bejelentette: nem indul a jövő évi országos és bajorországi választásokon és „hosszú időre” nem kíván szerepelni a politikai életben.
Oktoberfest Münchenben
2012. január 17. 15:16
Tömegek ünnepelték a napokban az „Oktoberfest“, az immár 176. sörfesztivál megnyitóját Münchenben. „Ozapft is“ kiáltotta “bajorul” a város főpolgármestere, Christian Ude, mikor két ütéssel megcsapolta az első hordót. A világ legnagyobb népünnepélye, amely királyi esküvőt idéz, október 4.- ig tart és több mint 6 millió látogatót várnak rá a világ minden részéből. A sör kitűnő, erős (és drága), a tömeg nagy, de a látogató családostól így is jól szórakozik.
Szexi parasztlányok naptára
2012. január 17. 15:16
A bajor falusi fiatalok szervezete naptárt ad ki szemrevaló hölgytagjairól.
Oktoberfest – a müncheni óriás népünnepély
2012. január 17. 15:16
A hétvégén nyílt meg a müncheni Oktoberfest.
Bajorok a vörösiszap-károsultakért
2012. január 17. 15:16
Franz Wittelsbach, az egykori bajor uralkodóház feje, műgyűjteményének öt képét ajánlotta fel a vörösiszap-károsultak megsegítésére, hallhattuk a Bajor-Magyar Baráti Társaság közgyűlésén.
További cikkeink
Mi újság Bajorországban?
2012. január 17. 15:16
Hip-hop rapperből lelkész
2012. január 17. 15:16
Tobias Fritsche 12 éven át a Baff nevű német hip-hop zenekar vezetője és rap-dalainak szövegírója volt. A 31 éves férfi ma evangélikus lelkész és Nürnbergben az ország első „ifjúsági templomának” megteremtésén dolgozik. A fiatalok már annak tervezésében, felépítésében is részt kapnak, azután pedig a maguk kultúrája, muzsikája költözik be az új típusú templomba, ahol lelkészük ritkán visel majd talárt, inkább farmerben rappel velük. A pop-zenészből lett lelkipásztor úgy véli, a fiatalokat a vallás a maguk alakította környezetben, a maguk zenéjével szólíthatja meg.
Elhúnyt Regina Habsburg, az egykori trónörökös felesége
2012. január 17. 15:16
85 éves korában, tüdőgyulladásban elhúnyt Regina Habsburg, az egykori trónörökös, Otto Habsburg felesége ,
Együttműködés a Duna mentén és a Balkánon
2012. január 17. 15:16
1993-ban alakult meg és azóta működik sikerrel a Magyar-Bajor Baráti Társaság. A napokban tartotta évi közgyűlését és fogadását, amelyen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és a testvérszervezet, a müncheni Bajor-Magyar Fórum képviselője köszöntötte a megjelenteket. Méltatták a történelmi hagyományokon alapuló magyar-bajor együttműködést, amelynek új utakat is kell keresnie.
Teljes dohányzási tilalom
2012. január 17. 15:16
A bajorok többsége a vasárnapi népszavazáson úgy döntött, hogy maradéktalanul tiltsák be a dohányzást a vendéglátóhelyeken. Németország legszigorúbb dohányzás elleni rendszabálya augusztus 1-én már érvénybe is lépett.
Oktoberfest – a világelső népünnepély
2012. január 17. 15:16
A hét végén nyílt meg az idei müncheni Oktoberfest. Jó két hete alatt hatmillió látogatót és sok millió eurós forgalmat várnak az óriás sátrakban, amelyekben elképesztő mennyiségű sör és sültcsirke fogy.
Bajor-orosz két jó barát
2012. január 17. 15:16
A politikailag oly konzervatív keresztény-szocialisták vezette Bajorország nemzetközi gazdasági kapcsolataiban igencsak pragmatikus. Így egyre fontosabb az orosz partner, aki már beruház is.
Pártbontó Gabriele
2012. január 17. 15:16
Dr. Gabriele Maud Pauli 52 évesen is igencsak vonzó küllemű hölgy, ki személyében cáfolta, hogy a bajor politika olyan maradi és unalmas lenne, amint azt a külvilág gondolja. Lankadatlanul próbálja létrehozni saját pártját.
5.7 millió látogató, 6.5 millió liter sör
2012. január 17. 15:16
Münchenben október 4.-én bezárult a 176. Oktoberfest. A rendezvény nem hozott csúcsot, holott az időjárás kegyes volt: a sörfesztivál 16 napján mindvégig ragyogott a nap. A válság és a terrorfenyegetés miatt mégis kevesebben jöttek.A szervezők ennek okát az al-Kaida terrorhálózat fenyegetéseire, valamint a gazdasági válságra vezetik vissza. A sör viszont mindennek ellenére folyt rendesen.
Duna-csúcs és további támogatás az Andrássy Egyetemnek
2012. január 17. 15:16
A budapesti Andrássy Egyetem további évekre kap rendszeres támogatást a bajor kormánytól és várhatóan a két másik támogató, Baden-Württemberg illetve Svájc is hasonló döntést hoz – mondotta a ger-mania.hu-nak Emilia Müller, a bajor kormány szövetségi és európai ügyekért felelős minisztere. Szerdai budapesti tárgyalásaik után Balázs Péter külügyminiszter bejelentette: egyetértettek abban, hogy 2010 elején dunai csúcstalálkozót hívjanak össze Budapesten, amelyre - első ízben – valamennyi dunamenti ország vezetőit meghívják.
Közös diakónus-képzés
2012. január 17. 15:16
Az évtizedekre visszamenő szoros kapcsolatok a bajor és a magyar evangélikus egyház között tovább fejlődnek: együttműködési megállapodásukat 2010-ben meghosszabbítják.
Orbán Németország egyedülálló szerepéről
2012. január 17. 15:16
Húsz éve, 1990 március 1-én nyitotta meg budapesti képviseletét a Hanns Seidel Alapítvány. A bajor keresztényszociális unió, a CSU párt-alapítványa világszerte működik és a térségben először Magyarországon látott munkához. A rendszerváltást követően jelentős szerepet volt a demokratikus politikai kultúra kialakításában, országgyűlési és önkormányzati képviselők, nemkülönben a rendfenntartó szervek munkatársainak képzésében. A budapesti jubileumi ünnepség egyik szónoka Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt, aki köszönetet mondott a CSU-nak, amiért „a legnehezebb időkben is támogatta a keresztény jobboldalt”.
Világhírű falusi passiójáték
2012. január 17. 15:16
Oberammergaut, a bajor Alpokban, világszerte ismerik: tízévente az osztrák határhoz közeli falu apraja-nagyja passiójátékot mutat be és előadásaikra ilyenkor vagy félmillió hazai és külföldi néző sereglik a hegyek közé. A falu lakói közel 400 éve tettek fogadalmat: ha az Úr elviszi fejük felül a pusztító pestist, passiójátékok bemutatásával adnak hálát.
Bajor belharcok
2012. január 17. 15:16
„Németország nem bevándorló-ország”, jelentette ki pártja kongresszusán a bajor miniszterelnök. Horst Seehofer síkraszállt amellett, hogy országában a német maradjon a „vezető kultúra” s hogy pártjától jobbra ne lehessen politikai erő – ám vélhetően mindezek ellenére is már csak egy éve lehet még a posztján.
Hamis magyar jogosítvány bajoroknak
2012. január 17. 15:16
Aki nem tudott Bajorországban autóvezetői jogosítványhoz jutni, egy bűnszövetkezet segítségével szerezhetett – Budapesten. Az ügyfelek több ezer eurót fizettek érte, a banda százezreket tett zsebre
Vissza
Kultur
130 éves Berlini Filharmonikusok
Szombat, 2011. december 3. 15:20
Kép. M.Heyde
1882-ben hozta létre a német főváros muzsikusainak egy csoportja új együttesét, amelyet Berlini Filharmonikus Zenekarnak neveztek el. A gazdasági kényszerből született vállalkozás páratlan sikertörténet lett: a Berlini Filharmonikusok élén az elmúlt majd 130 évben váltották egymást a nagy karmester-egyéniségek s az együttes a világ legjobb zenekarainak néhány tagú csoportjába tartozik. Jóllehet Budapesten ritkán vendégszerepelnek, úttörő újításuknak köszönhetően művészetüket a magyar közönség is élvezheti: csaknem minden koncertjüket az Interneten is közvetítik. Viszonylag szerény térítés ellenében ugyan, de egyes hangversenyek, bemutatók, tájékoztatók ingyenesen is hozzáférhetők.
Kultur
Színházigazgatók a magyar művészi szabadság védelmében
Szerda, 2012. január 18. 13:48
A berlini Deutsches Theater
"Közvetlenül az EU-hoz fordulunk, hogy kifejezésre juttassuk aggodalmunkat a művészeti szabadság magyarországi korlátozása miatt” –jelentette ki Ulrich Khuon, a német színházigazgatók tömörülésének elnöke, a berlini Deutsches Theater intendánsa.
Politik
Hazatoloncoljuk a szír menekülteket?
Kedd, 2012. január 24. 19:11
Több német lap számolt be arról, hogy ott fogva tartott szír menekülteket a hazatoloncolás veszélye fenyeget, ha Németország visszaküldi őket Magyarországra, ahol először léptek az EU területére. Az utóbbi uniós előírás. Németország egyébként már 2011 közepe óta nem toloncol vissza hazájukba szíreket. A Bajor Menekültügyi Tanács ugyanakkor a magyar Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal által 2011 szeptemberében kiadott közleményre hivatkozik, amely szerint „Szíria biztos országnak tekinthető, ahol embereket politikai meggyőződésük miatt nem üldöznek.”
Magyar-német
Ösztöndíjak Németországba
Csütörtök, 2011. október 13. 18:40
A DAAD központja
A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) ismét az ösztöndíjak széles választékát kínálja a magyar hallgatóknak és diplomásoknak a 2012/2013-as tanévre. A lehetőségek a 3-4 hetes nyelvi és országismereti egyetemi tanfolyamtól a mesterképzésen át a német felsőoktatási intézményben történő doktorálásig terjednek.
Wirtschaft
Olcsóbb, mégsem veszik
Vasárnap, 2011. március 13. 17:18
Újabban E10 megjelöléssel újfajta szuperbenzin kapható a németországi töltőállomásokon. Neve arra utal, hogy 10 százalék bio-üzemanyagot tartalmaz. A környezettudatos autósnak ez vonzó lehet, ráadásul literje 8 centtel olcsóbb, mint a hagyományos szuper. Mégsem veszik - miért?
Wirtschaft
Német hadüzenet a játék-gépeknek
Kedd, 2011. május 3. 10:39
A németek hadat üzennek a pénznyelő játék-gépeknek: a hatóságok tervei szerint a következő öt évben a működő 150.000-ből csak a harmada maradhat meg, hogy védjék az embereket, különösen a fiatalokat.
Érdekes
A sör-kerékpár tündöklése és bukása (?)
Hétfő, 2012. január 30. 22:17
Az ötlet eredeti és meglehetősen német. Járjuk be a várost ülve, közben sörözzünk és mókázzunk. A „bierbike“, a sörbicikli már több német nagyváros képéhez hozzátartozik, Berlintől Kölnig. Most pedig a hatóságok be akarják tiltani. Sokallják az utcákon sörözők okozta lármát s az egyéb kísérő -.jelenségeket. Például, hogy a kerekező sör-lovagok ott könnyítenek magukon, ahol szükségét érzik – pedig az üzletszabályzatban benne áll, hogy “vadon pisilni” szigorúan tilos.
Érdekes
Az év reklámja
Szombat, 2012. január 21. 18:07
Politik
Központi nyilvántartás a neo-nácikról
Kedd, 2012. január 17. 12:53
A bel – és az igazságügyi miniszter egyetértésével központi adatbázist hoznak létre Németországban a több ezresre becsült szélsőjobboldali tábor személyeiről. A tervezett törvény előzménye a „földalatti nemzeti-szocialisták” közelmúltban leleplezett zwickaui terrorcsoportja, amelynek tagjait tízrendbéli gyilkossággal és robbantásos merényletekkel gyanúsítják. Mind kiderült, a terroristákat már hosszú évekkel korábban figyelték a hatóságok, ám elégtelenül. Ráadásul azután megszűnt az ellenőrzés, egyikük is körözését megszüntették - s azok ezt követően gyilkoltak.
Érdekes
Nano-technika állatkísérletek helyett
Kedd, 2012. január 3. 12:55
Csak a német laboratóriumokban évente közel 3 millió állatot használnák kísérleti célokra: egereket, patkányokat, nyulakat. A kísérleti állatok száma világszerte tovább növekszik, hiszen kulcsszerepük van a biológiai kutatásokban, amelyek többek között új gyógyszereket alapoznak meg. A Frauenhofer Intézet müncheni Szilárdtest-fizikai Kutatóközpontjának munkatársai új utakat keresnek: nano-érzékelőkkel helyettesítik az állatkísérleteket. A kísérleti anyagot emberi és állati szövetekbe juttatva meg tudják állapítani, hogy bizonyos mennyiségben hasznos vagy káros-e az a sejtekre – így haladni tudnak a rák-kutatásban is.
Érdekes
Nemzetgyalázó fotómontázs?
Csütörtök, 2011. április 21. 11:50
A Focus, a népszerű német hírmagazin egyik tavaly februári címlapja sok görögöt felbőszített. Azon a milói Vénusz látható, méghozzá igencsak újszerű változatban: a karok nélkül fellelt szépségnek karja nőtt, s ujjával egyértelmű jelzést ad. Az sem kétséges, hogy kinek: „Csalók az euró-családban” hirdeti a felirat.
Kultur
A Hotel Desire sajátos története
Hétfő, 2011. október 10. 10:19
Fiatal német filmművészek nem tudtak anyagi alapot teremteni újszerű vállalkozásukhoz - így a széles nyilvánossághoz fordultak. Ügyes, az érzékiséget megcélzó reklámmal össze is szedték a pénzt, s a Hotel Desire már a vágóasztalon van, decemberben bemutatják.
Impresszum
Szerzői jogok
Médiaajánlat
Írjon nekünk!
RSS
© 2012 - www.ger-mania.hu - minden jog fenntartva