
"Élni és élni hagyni" - érveltek a népszavazás kezdeményezői
A dohányzás politikai kérdés is?
A népszavazás és annak kimenetele kihat a politikára is. A tartomány vezető pártja, a keresztény-szocialista CSU két éve még támogatta a dohányzás szigorúbb visszaszorítását, ám feltehetően ez is szerepet játszott abban, hogy a párt azután elveszítette abszolút többségét. A CSU – amely tagja a berlini kormánykoalíciónak a liberális FDP-vel – ezek után semleges maradt a népszavazás ügyében, míg a bajor FDP ellenezte a szigorítást. A liberálisok most bírálják is a keresztény-szocialistákat az elmaradt együttműködésért. Történetesen olyan időpontban, amikor amúgy is súlyos ellentétek feszítik a berlini koalíciót.
A bajor vendéglátóipar egyetlen vigasza, hogy a népszavazás – még egyszer, utoljára – engedélyezi a dohányzást a hagyományos, sok ezer látogatót vonzó müncheni Oktoberfesten, amely idén fennállásának 200. évfordulójához érkezik.
