Felgyújtott autók, a VB-őrület hátrányai és a világ első számítógépe friss berlini hírösszeállításunkban
A számítógép atyjának centenáriuma

Az első komputer és tervezője
A világ legelső számítógépének megalkotójára emlékeztek a napokban Berlin Friedrichshain-Kreuzberg kerületében. Konrad Zuse (1910-1995) német mérnök korát megelőző, Z3-as számítógépe már 1941-ben működött, míg a háborús vetélytárs amerikai szakembereknek csak 1944-re volt üzemképes komputere. A Deutsches Technikmuseum-ban Zuse születésének 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Klaus Wowereit Berlin kormányzó főpolgármestere leszögezte: „Mai világunk elképzelhetetlen lenne Konrad Zuse találmánya nélkül.
A Rotes Rathaus jubileuma
A szép óratornyával Berlin egyik jelképének számító, vörös színű városházából, a Rotes Rathausból irányítják a 3,5 milliós német fővárost. Az 1870-ben átadott, korábbi magisztrátusi hivatal az idén 205 esztendős Alexander Platz legszebb középülete. Az „Alex” tévétornyától kőhajításnyira álló, 140 éves történelmi épületben dolgozik a 21. század elején a tartományi jogú főváros első embere, Klaus Wowereit (SPD). A homoszexualítását nyíltan vállaló, szociáldemokrata kormányzó főpolgármester a Baloldal pártjával közösen, úgynevezett „vörös-vörös” koalícióban vezeti Németország legnagyobb városát.
Felgyújtott, összetört kocsik
A német fővárosban – akárcsak Hamburgban – tavaly óta már több száz gépkocsit gyújtottak fel ismeretlen tettesek. Legutóbb június második felében riasztották a berlini tűzoltókat két lángoló autóhoz. Ugyanazon az éjszakán a rendőrök Lichtenberg kerületben 26 parkoló járművet találtak, amelyek ablakait betörték. A polgárokat mind jobban aggasztja az esztelen vandalizmus és a kártérítési huzavona a biztosítótársaságokkal.
Benzin-fogyasztó zászlók
A dél-afrikai labdarúgó világbajnokság kapcsán a gépkocsik fellobogózásának negatív hatásaira hívták fel a figyelmet a közlekedési szakemberek. A Német Autó Klub (ADAC) számításai szerint jelentősen megnövelheti a járművek légellenállását és így az üzemanyag-fogyasztást, ha a szurkolók zászlókkal aggatják tele kocsijukat: akár 0,5-1 literrel is emelkedhet a 100 kilométerenkénti fogyasztás. Különösen akkor zabál sokat a kocsi, ha autópályán száguldoznak a zászlókkal. Mivel Németországban tartósan 1,40 euró (380 forint) körül van a benzin literenkénti ára, az ADAC ésszerű szurkolásra buzdítja az autósokat. Így új trend 2010 szeszélyes júniusában Berlinben, hogy az autósok nemzetiszínű (fekete-vörös-arany) „zoknit” húznak visszapillantó tükrük hátoldalára: ez nem rontja számottevően a járgányok aerodinamikáját.
Christopher Street Day
A toleranciájáról világhírű német főváros 32. alkalommal volt a napokban a Christopher Street Day házigazdája. A Spree-parti melegparádén több, mint félmillióan vettek részt. A leszbikusok és homoszexuálisok jogaiért kiálló, tarka, zenés felvonulás ezen a nyáron is békésen zajlott le. Közép-Európában Berlinben él a szexuális másképp gondolkodók legnagyobb tábora: a szakemberek szerint a saját nemükhöz vonzódók száma ott százezrekben mérhető.
További írásokat olvashat Németországról a www.ger-mania.hu honlapon