2012. február 7. kedd - Rómeó, Tódor. Holnapi névnap: Aranka
Vasárnap, 2010. augusztus 22. 20:02
ger-mania.hu írása

Munkaadók kontra szakszervezetek

Rövidebb szabadságot a német foglalkoztatottnak?

  • Tetszik:
A német munkás és alkalmazott évi 5-6 hetes fizetett szabadságnak örvendhet. Egy munkaadói szervezet a gazdaság érdekében most ennek csökkentését igényli, de aligha jár sikerrel.
A javaslat történetesen a kis és közepes vállalatok munkaadói szövetségének egyik vezetőjétől származik: csökkentsék le hatról négy hétre a fizetett szabadságot, hogy a megtakarításokkal segítsék a megindult gazdasági fellendülést – és áthidalják a szakmunkás-hiányt. A javasló egyik vezető-kollégája óvatosabban nyúlna a kérdéshez: vegyenek el csak egy hetet s a maradékot tartsák nyilván - majd adják ki aztán később, amikor az adott vállalatnál kevesebb a munka.

Amint az várható volt, a Német Szakszervezeti Szövetség csakúgy, mint egyes nagy tagszervezetei határozottan elutasították a javaslatot. Szóvivőik sajátosnak minősítették, hogy míg munkaadói körök korábban a válság miatt kértek tartózkodást, áldozatot a munkavállalóktól, most a fellendülésre hivatkozva teszik ezt. Emlékeztettek, hogy az eredetileg négy hetes fizetett szabadság 5-6 hétre való meghosszabbítását a szakszervezetek az elmúlt évtizedekben tárgyalásokon, fokozatosan érték el – mégpedig úgy, hogy a több szabadság fejében elálltak további bérkövetelésektől. A szakszervezetek rámutatnak arra is, hogy a dolgozók mintegy 30 százaléka nem is vesz ki annyi szabadságot, mint amennyihez joga van.

A Zöldek emlékeztettek, hogy ezekben az években egyre többet igényelnek a munkahelyeken a foglalkoztatottaktól, ezért a megfelelő hosszúságú pihenés fontosabb, mint valaha.

A munkaadói javaslat iránt nem lelkesedik a kormányzó CDU sem. Egyik képviselője szerint a csökkentés azért sem kívánatos, mert érzékenyen érintené az idegenforgalmi ipart, annak 2.8 millió foglalkoztatottját.
Korábbi cikkeink a rovatban Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Vissza a lap tetejére
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink