Németországban idén rekord nagyságú állami költségvetési deficit valószínűsíthető: a hiány mértéke várhatóan eléri a bruttó hazai termék 5,5 százalékát. A szövetségi pénzügyi kormányzatnak a közelmúltban nyilvánosságra hozott új, a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság hatásainak figyelembe vételével készült stabilizációs programja szerint az éves hiány csaknem kétszerese lesz az eurozónában megállapított ú.n. maastrichti feltételnek.
A múlt évi, „csak” 3,2 százalékos deficit és az idei évre jelzett rekord után az elkövetkező két esztendőben várhatóan évi egy-egy százalékponttal mérséklődik a hiány, azaz 2011-re 4,5, 2012-re pedig 3,5 százalékra. A szövetségi kormány csak 2013-ban, (történetesen a soron következő szövetségi parlamenti választások évére) vállalja a 3 százalékos referenciaérték újbóli teljesítését.
Jörg Asmussen, a Szövetségi Pénzügyminisztérium államtitkára elismerte, hogy – amint az a programból is világosan látható – a kormány csak 2011-ben kezd hozzá a deficit mérsékléséhez, ebben az évben még nem vállalja a hiány azonnali csökkentéséhez szükséges takarékoskodást. „Van élénkülés, de ez még nagyon törékeny” – fogalmazott az államtitkár.
A szövetségi, a tartományi és az önkormányzati költségvetésekre, valamint a társadalombiztosításra háruló terheknek az elkövetkező években várható folyamatos emelkedése következtében az eladósodásnak a GDP-hez viszonyított aránya - a 2008. évi 65,9, s a 2009. évi 72,5 százalék után tovább emelkedik: idén 76,5, a jövő évben 79,5, 2012-ben 81, a törvénykezési időszak utolsó évére pedig 82 százalékra - azaz mindvégig jó egyharmadával meghaladja a szintén a maastrichti feltételek között meghatározott 60 százalékot.

Nyugtalan még a frankfurti tőzsde
A pénzügyi kormányzat 2010-re 1,4, a 2010 és 2013 közötti időszakra pedig évi átlagban 2 százalékhoz közelítő gazdasági növekedést valószínűsít. (Emlékezetes, hogy 2006 és 2008 között évről évre lassult a német gazdaság, tavaly pedig rekord nagyságú, 5,0 százalékos visszaesést regisztráltak.)
Ritka, de most vannak szakértők, akik viszont kétségbe vonják a statisztikai adatok megbízhatóságát: az Uni-Credit Bank németországi vezető közgazdásza nem kevesebbre, mint 2 százalékra becsüli a GDP negyedik negyedévi növekedését az előző negyedhez képest. A Commerzbank vezető közgazdásza ugyancsak hitetlenkedik: „minden fontosabb, a vállalatok hangulatát jelző mutató pozitívan fejlődött, ezért azt gondoljuk, hogy az élénkülés folytatódik”, nyilatkozott.
Akármiként is: az elhúzódó télnek a gazdasági teljesítményre gyakorolt fékező hatása miatt a 2010 első negyedévi növekedési adatok várhatóan csalódást keltőek lesznek. Az év eleje óta egyfolytában tartó hideg és gyakori csapadék elsősorban az építőipar tevékenységét fékezi. Dr. Volker Treier, a DIHK vezető közgazdásza szerint az időjárási tényezők folytán 0,2 százalékkal lesz alacsonyabb a GDP első negyedévi növekedési üteme annál, mint amennyivel egy átlagos téli időjárás esetében lehetne számolni.
Juhász Imre, Berlin