2012. február 6. hétfő - Dorottya, Dóra.
Holnapi névnap: Rómeó, Tódor
Made in Germany
Internetportál óv a káros élelmiszerektől
Hétfő, 2011. október 24. 17:27
A veszélyes Ehec-kórokozó a mikroszkóp alatt
Németországban ősszel országos internetes portál kezdte meg működését, amelyen figyelmeztetik a 80 milliós ország lakóit, ha bárhol a kereskedelemben felbukkannak az egészségre káros élelmiszerek. Egyúttal – összhangban az EU előírásaival – szigorítják és ellenőrzik azt is, feltüntetnek-e a termékeken minden előírt adatot. Nemkülönben, hogy az van-e a csomagolásban, amit ráírtak.
Made in Germany
Jön a mini – VW
Vasárnap, 2011. augusztus 21. 17:35
A Volkswagen eladásai (mint a többi német gyártóé is) virágoznak, ám a cég előrelátó és halad a korral. Jön az „up!”, az új kisautó. Kisebb és olcsóbb a Pólónál is – sok műszaki újdonsággal.
Made in Germany
Wartburg história
Kedd, 2010. június 1. 21:13
Wartburg 313-as kupé - igazi ritkaság
Kevés autótípus büszkélkedhet olyan történelmi névvel, mint a hajdani NDK-ban jó fél évszázaddal ezelőtt piacra dobott Wartburg. Türingia tartomány, sőt egész Közép-Európa egyik legrégebbi és legjobb állapotban fennmaradt őrvára (mert hogy a Wartburg szó ezt jelenti) lett a „keresztapja” a szomszédos Eisenachban 1991-ig gyártott modellnek, amely lassan eltűnik Európa útjairól – de egyes példányaik a gyűjtők számára már igencsak értékesek.
ROVATOK
Politik
Kultur
Wirtschaft
Sport
Érdekes
Berlin
Bajorország
Olvasóink írták
Made in Germany
Utazás
Magyar-német
Munka-világ
Diák-világ
Hasznos-aktuális
Német magántanár
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Wartburg história
2012. január 17. 15:16
Kevés autótípus büszkélkedhet olyan történelmi névvel, mint a hajdani NDK-ban jó fél évszázaddal ezelőtt piacra dobott Wartburg. Türingia tartomány, sőt egész Közép-Európa egyik legrégebbi és legjobb állapotban fennmaradt őrvára (mert hogy a Wartburg szó ezt jelenti) lett a „keresztapja” a szomszédos Eisenachban 1991-ig gyártott modellnek, amely lassan eltűnik Európa útjairól – de egyes példányaik a gyűjtők számára már igencsak értékesek.
Internetportál óv a káros élelmiszerektől
2012. január 17. 15:16
Németországban ősszel országos internetes portál kezdte meg működését, amelyen figyelmeztetik a 80 milliós ország lakóit, ha bárhol a kereskedelemben felbukkannak az egészségre káros élelmiszerek. Egyúttal – összhangban az EU előírásaival – szigorítják és ellenőrzik azt is, feltüntetnek-e a termékeken minden előírt adatot. Nemkülönben, hogy az van-e a csomagolásban, amit ráírtak.
Jön a mini – VW
2012. január 17. 15:16
A Volkswagen eladásai (mint a többi német gyártóé is) virágoznak, ám a cég előrelátó és halad a korral. Jön az „up!”, az új kisautó. Kisebb és olcsóbb a Pólónál is – sok műszaki újdonsággal.
Kultur
130 éves Berlini Filharmonikusok
Szombat, 2011. december 3. 15:20
Kép. M.Heyde
1882-ben hozta létre a német főváros muzsikusainak egy csoportja új együttesét, amelyet Berlini Filharmonikus Zenekarnak neveztek el. A gazdasági kényszerből született vállalkozás páratlan sikertörténet lett: a Berlini Filharmonikusok élén az elmúlt majd 130 évben váltották egymást a nagy karmester-egyéniségek s az együttes a világ legjobb zenekarainak néhány tagú csoportjába tartozik. Jóllehet Budapesten ritkán vendégszerepelnek, úttörő újításuknak köszönhetően művészetüket a magyar közönség is élvezheti: csaknem minden koncertjüket az Interneten is közvetítik. Viszonylag szerény térítés ellenében ugyan, de egyes hangversenyek, bemutatók, tájékoztatók ingyenesen is hozzáférhetők.
Kultur
Színházigazgatók a magyar művészi szabadság védelmében
Szerda, 2012. január 18. 13:48
A berlini Deutsches Theater
"Közvetlenül az EU-hoz fordulunk, hogy kifejezésre juttassuk aggodalmunkat a művészeti szabadság magyarországi korlátozása miatt” –jelentette ki Ulrich Khuon, a német színházigazgatók tömörülésének elnöke, a berlini Deutsches Theater intendánsa.
Politik
Hazatoloncoljuk a szír menekülteket?
Kedd, 2012. január 24. 19:11
Több német lap számolt be arról, hogy ott fogva tartott szír menekülteket a hazatoloncolás veszélye fenyeget, ha Németország visszaküldi őket Magyarországra, ahol először léptek az EU területére. Az utóbbi uniós előírás. Németország egyébként már 2011 közepe óta nem toloncol vissza hazájukba szíreket. A Bajor Menekültügyi Tanács ugyanakkor a magyar Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal által 2011 szeptemberében kiadott közleményre hivatkozik, amely szerint „Szíria biztos országnak tekinthető, ahol embereket politikai meggyőződésük miatt nem üldöznek.”
Magyar-német
Ösztöndíjak Németországba
Csütörtök, 2011. október 13. 18:40
A DAAD központja
A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) ismét az ösztöndíjak széles választékát kínálja a magyar hallgatóknak és diplomásoknak a 2012/2013-as tanévre. A lehetőségek a 3-4 hetes nyelvi és országismereti egyetemi tanfolyamtól a mesterképzésen át a német felsőoktatási intézményben történő doktorálásig terjednek.
Wirtschaft
Olcsóbb, mégsem veszik
Vasárnap, 2011. március 13. 17:18
Újabban E10 megjelöléssel újfajta szuperbenzin kapható a németországi töltőállomásokon. Neve arra utal, hogy 10 százalék bio-üzemanyagot tartalmaz. A környezettudatos autósnak ez vonzó lehet, ráadásul literje 8 centtel olcsóbb, mint a hagyományos szuper. Mégsem veszik - miért?
Wirtschaft
Német hadüzenet a játék-gépeknek
Kedd, 2011. május 3. 10:39
A németek hadat üzennek a pénznyelő játék-gépeknek: a hatóságok tervei szerint a következő öt évben a működő 150.000-ből csak a harmada maradhat meg, hogy védjék az embereket, különösen a fiatalokat.
Érdekes
A sör-kerékpár tündöklése és bukása (?)
Hétfő, 2012. január 30. 22:17
Az ötlet eredeti és meglehetősen német. Járjuk be a várost ülve, közben sörözzünk és mókázzunk. A „bierbike“, a sörbicikli már több német nagyváros képéhez hozzátartozik, Berlintől Kölnig. Most pedig a hatóságok be akarják tiltani. Sokallják az utcákon sörözők okozta lármát s az egyéb kísérő -.jelenségeket. Például, hogy a kerekező sör-lovagok ott könnyítenek magukon, ahol szükségét érzik – pedig az üzletszabályzatban benne áll, hogy “vadon pisilni” szigorúan tilos.
Érdekes
Az év reklámja
Szombat, 2012. január 21. 18:07
Politik
Központi nyilvántartás a neo-nácikról
Kedd, 2012. január 17. 12:53
A bel – és az igazságügyi miniszter egyetértésével központi adatbázist hoznak létre Németországban a több ezresre becsült szélsőjobboldali tábor személyeiről. A tervezett törvény előzménye a „földalatti nemzeti-szocialisták” közelmúltban leleplezett zwickaui terrorcsoportja, amelynek tagjait tízrendbéli gyilkossággal és robbantásos merényletekkel gyanúsítják. Mind kiderült, a terroristákat már hosszú évekkel korábban figyelték a hatóságok, ám elégtelenül. Ráadásul azután megszűnt az ellenőrzés, egyikük is körözését megszüntették - s azok ezt követően gyilkoltak.
Érdekes
Nano-technika állatkísérletek helyett
Kedd, 2012. január 3. 12:55
Csak a német laboratóriumokban évente közel 3 millió állatot használnák kísérleti célokra: egereket, patkányokat, nyulakat. A kísérleti állatok száma világszerte tovább növekszik, hiszen kulcsszerepük van a biológiai kutatásokban, amelyek többek között új gyógyszereket alapoznak meg. A Frauenhofer Intézet müncheni Szilárdtest-fizikai Kutatóközpontjának munkatársai új utakat keresnek: nano-érzékelőkkel helyettesítik az állatkísérleteket. A kísérleti anyagot emberi és állati szövetekbe juttatva meg tudják állapítani, hogy bizonyos mennyiségben hasznos vagy káros-e az a sejtekre – így haladni tudnak a rák-kutatásban is.
Érdekes
Nemzetgyalázó fotómontázs?
Csütörtök, 2011. április 21. 11:50
A Focus, a népszerű német hírmagazin egyik tavaly februári címlapja sok görögöt felbőszített. Azon a milói Vénusz látható, méghozzá igencsak újszerű változatban: a karok nélkül fellelt szépségnek karja nőtt, s ujjával egyértelmű jelzést ad. Az sem kétséges, hogy kinek: „Csalók az euró-családban” hirdeti a felirat.
Kultur
A Hotel Desire sajátos története
Hétfő, 2011. október 10. 10:19
Fiatal német filmművészek nem tudtak anyagi alapot teremteni újszerű vállalkozásukhoz - így a széles nyilvánossághoz fordultak. Ügyes, az érzékiséget megcélzó reklámmal össze is szedték a pénzt, s a Hotel Desire már a vágóasztalon van, decemberben bemutatják.
Impresszum
Szerzői jogok
Médiaajánlat
Írjon nekünk!
RSS
© 2012 - www.ger-mania.hu - minden jog fenntartva