A Páneurópai Piknik vitájához
A Páneurópai Piknikkel kapcsolatos, 2010 novemberi észrevételem az egykori szakmai berkekben közszájon forgó információkra és a médiában megjelent tudósításokra hagyatkozott. Bevallom férfiasan: az eltelt 20 év ezeket az emlékképeket itt - ott bizony már elhalványította. Természetesen nem olyan mértékben, hogy - utólagosan kontrollált - állításaim lényegüket tekintve alapvető módosításra szorulnának. A magam részéről az újólag gerjesztett vitákban nem kívánok sem most, sem a későbbiekben részt venni. Dr habil. Sallai hőr.ezrs. úr 2010 dec. 21-észrevételéhez a következőket jegyezném meg:
1./ Abinéri Ottó hőr alez. A Határőr újság tudósítója az áttörés időszakában (kb. 1-3. hullámnál?), amikor is a Körtvélyesi-eset történt, nem volt jelen. Arról, kb. 15.15 órai helyszínre érkezését követően, azon uraktól hallott, akik egyikétől egyébként dr.Sallai is értesült, 2010 decemberében.
2./ A Gulyás Mihály hőr. alez. úr NDK-s gyermek-mentését bizonyítandó a Dr.habil.Sallai úr által jelzett, Páneurópai Piknik ’89 c. dokumentum -filmet javaslom kockánként végigelemezni. Készítője Dr. S. Kárpáti György (aki viszont az áttörés idejénmég nem volt a helyszinen). Az elemzést követően mindenki döntse el, hogy a kb. 15.45 óra körüli eseményen valójában mi és hogyan történt.
Bella Ferenc