2012. február 6. hétfő - Dorottya, Dóra.
Holnapi névnap: Rómeó, Tódor
Politik
Angela Merkel három kérdése a németekhez
Péntek, 2012. február 3. 12:50
Angela Merkel rövid üzenete látható-hallható néhány napja az Interneten, amelyben a kancellár a kormány országos közvélemény-kutatásában való részvételre hívja meg a németeket. Azoktól három nagy kérdéskörben várnak javaslatokat: „Hogyan akarunk együtt élni?“ „Miből akarunk élni?” és “Hogyan akarunk tanulni?” Bárki akár névtelenül megírhatja véleményét és hozzászólhat mások javaslataihoz. A portál fenntartja a jogot, hogy a törvényellenes, vagy más okból oda nem illő bejegyzéseket ne tegye közzé. Merkel asszony szerint „a polgárok párbeszédének célja, hogy Németország olyan maradjon, amilyen – emberi és sikeres.” A fórum mindenesetre sikert ígér, már az első napokban több száz javaslat érkezett.
Politik
Katonaság kontra egészségügy
Szerda, 2012. február 1. 18:17
Oroszország újra gyarapítja fegyverzetét
Egy bonni tudományos intézet, a BICC, azt vizsgálja: milyen a súlya és jelentősége a haderőnek az egyes országok társadalmában. Különböző mutatók alapján számítják az úgynevezett militarizálási indexet a világ országaira. Legújabb jelentésükben 149 államról kapunk képet, az elérhető legfrissebb, 2010-es adatok alapján. Az első tíz, leginkább militarizáltnak tekinthető állam között vannak, amelyek említése nem okoz meglepetést, mint pl. Izrael, Szíria, Oroszország vagy Dél-Korea. De az élcsoportba tartozik Szingapúr, Ciprus és Görögország is. Magyarország az alsó középmezőnyben, a 70. hely körül szerepel, tekintettel rendre csökkenő katonai kiadásaira
Politik
Hazatoloncoljuk a szír menekülteket?
Kedd, 2012. január 24. 19:11
Több német lap számolt be arról, hogy ott fogva tartott szír menekülteket a hazatoloncolás veszélye fenyeget, ha Németország visszaküldi őket Magyarországra, ahol először léptek az EU területére. Az utóbbi uniós előírás. Németország egyébként már 2011 közepe óta nem toloncol vissza hazájukba szíreket. A Bajor Menekültügyi Tanács ugyanakkor a magyar Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal által 2011 szeptemberében kiadott közleményre hivatkozik, amely szerint „Szíria biztos országnak tekinthető, ahol embereket politikai meggyőződésük miatt nem üldöznek.”
Politik
Hetven éve döntöttek az európai zsidók kiirtásáról
Hétfő, 2012. január 23. 21:11
A hírhedt konferencia eredeti, szigorúan titkos jegyzőkönyve
„Bármikor is üldözzenek zsidó polgárokat a világban, bárhol legyenek is veszélyben, Németország velük van” jelentette ki a német köztársasági elnök. Christian Wulff az u.n. Wannsee-tanácskozás 70. évfordulóján beszélt, Berlinben. Abban a villában, ahol 1942 januárjában a náci vezetés elfogadta a részletes terveket az európai zsidóság kiirtásáról. Az évforduló alkalmából tudományos tanácskozást is rendeztek a villában, amelyben ma a náci korszak történetét kutató központ működik. A tanácskozás előadói között volt Konrád György, a Németországban is jól ismert író, akit az államfő beszédében külön üdvözölt.
Politik
Központi nyilvántartás a neo-nácikról
Kedd, 2012. január 17. 12:53
A bel – és az igazságügyi miniszter egyetértésével központi adatbázist hoznak létre Németországban a több ezresre becsült szélsőjobboldali tábor személyeiről. A tervezett törvény előzménye a „földalatti nemzeti-szocialisták” közelmúltban leleplezett zwickaui terrorcsoportja, amelynek tagjait tízrendbéli gyilkossággal és robbantásos merényletekkel gyanúsítják. Mind kiderült, a terroristákat már hosszú évekkel korábban figyelték a hatóságok, ám elégtelenül. Ráadásul azután megszűnt az ellenőrzés, egyikük is körözését megszüntették - s azok ezt követően gyilkoltak.
Politik
A harcias könyvkereskedő
Hétfő, 2012. január 16. 16:06
Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának nyolc éven át volt vezetője a testület új elnöke. Az ismert német szociáldemokrata politikust a minél szélesebb körű európai integráció elkötelezett híveként - és politikai ellenfelei kemény bírálójaként ismerik. Az utóbbi vonatkozásban az EP második legerősebb frakciójának élén különösen két személlyel szállt szembe élesen és következetesen: Silvio Berlusconi olasz – és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Az eredetileg könyvkereskedő Schulz egyébként francia sanzonokat ír és nyugdíjasként a Bretagne-ban szeretne letelepedni.
1
2
3
4
5
6
7
8
..
következő oldal
ROVATOK
Politik
Kultur
Wirtschaft
Sport
Érdekes
Berlin
Bajorország
Olvasóink írták
Made in Germany
Utazás
Magyar-német
Munka-világ
Diák-világ
Hasznos-aktuális
Német magántanár
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Angela Merkel három kérdése a németekhez
2012. február 3. 22:18
Angela Merkel rövid üzenete látható-hallható néhány napja az Interneten, amelyben a kancellár a kormány országos közvélemény-kutatásában való részvételre hívja meg a németeket. Azoktól három nagy kérdéskörben várnak javaslatokat: „Hogyan akarunk együtt élni?“ „Miből akarunk élni?” és “Hogyan akarunk tanulni?” Bárki akár névtelenül megírhatja véleményét és hozzászólhat mások javaslataihoz. A portál fenntartja a jogot, hogy a törvényellenes, vagy más okból oda nem illő bejegyzéseket ne tegye közzé. Merkel asszony szerint „a polgárok párbeszédének célja, hogy Németország olyan maradjon, amilyen – emberi és sikeres.” A fórum mindenesetre sikert ígér, már az első napokban több száz javaslat érkezett.
Katonaság kontra egészségügy
2012. február 5. 10:40
Egy bonni tudományos intézet, a BICC, azt vizsgálja: milyen a súlya és jelentősége a haderőnek az egyes országok társadalmában. Különböző mutatók alapján számítják az úgynevezett militarizálási indexet a világ országaira. Legújabb jelentésükben 149 államról kapunk képet, az elérhető legfrissebb, 2010-es adatok alapján. Az első tíz, leginkább militarizáltnak tekinthető állam között vannak, amelyek említése nem okoz meglepetést, mint pl. Izrael, Szíria, Oroszország vagy Dél-Korea. De az élcsoportba tartozik Szingapúr, Ciprus és Görögország is. Magyarország az alsó középmezőnyben, a 70. hely körül szerepel, tekintettel rendre csökkenő katonai kiadásaira
Hetven éve döntöttek az európai zsidók kiirtásáról
2012. február 5. 10:38
„Bármikor is üldözzenek zsidó polgárokat a világban, bárhol legyenek is veszélyben, Németország velük van” jelentette ki a német köztársasági elnök. Christian Wulff az u.n. Wannsee-tanácskozás 70. évfordulóján beszélt, Berlinben. Abban a villában, ahol 1942 januárjában a náci vezetés elfogadta a részletes terveket az európai zsidóság kiirtásáról. Az évforduló alkalmából tudományos tanácskozást is rendeztek a villában, amelyben ma a náci korszak történetét kutató központ működik. A tanácskozás előadói között volt Konrád György, a Németországban is jól ismert író, akit az államfő beszédében külön üdvözölt.
Lelkész-lány az NDK-ból
2012. január 17. 15:16
Az első nő, akiből kormányfő lett Németországban. S milyen sikeres: az előjelek szerint az első négy után további évekre irányíthatja majd a magyar szempontból legfontosabb európai ország ügyeit.
Központi nyilvántartás a neo-nácikról
2012. január 17. 15:16
A bel – és az igazságügyi miniszter egyetértésével központi adatbázist hoznak létre Németországban a több ezresre becsült szélsőjobboldali tábor személyeiről. A tervezett törvény előzménye a „földalatti nemzeti-szocialisták” közelmúltban leleplezett zwickaui terrorcsoportja, amelynek tagjait tízrendbéli gyilkossággal és robbantásos merényletekkel gyanúsítják. Mind kiderült, a terroristákat már hosszú évekkel korábban figyelték a hatóságok, ám elégtelenül. Ráadásul azután megszűnt az ellenőrzés, egyikük is körözését megszüntették - s azok ezt követően gyilkoltak.
További cikkeink
Mit akarnak az ifjú német feketeruhások?
2012. január 17. 15:16
Fekete ruha, hiphop és háborúellenesség – utcai harcokkal. A német szélsőjobb sajátos, újabb alakulatát jelentik az ú.n. "autonóm nacionalisták”. Megjelenésükben, akcióikkal az autonóm baloldaliak „fekete” harci gárdáit másolják, miközben azokat ellenségüknek tekintik és nyíltan a neonáci ideológiát vallják. Túlnyomórészt fiatalokból álló helyi csoportjaik önállóak s elfordulnak a hajdani náci-párttól, a hitleri eszméktől is: radikális nemzeti és antikapitalista jelszavakkal lépnek fel. A régi és új nácik legnagyobb tömörülése, a tartományi parlamentekbe is bejutott NPD, (a berlinieket kivéve) vetélytársának tekinti őket.
49 százalékkal adózzanak a gazdagok
2012. január 17. 15:16
Emeljék 49 százalékra a legtöbbet keresők jövedelem- adóját, emellett vessenek egyszeri vagyonadót a lakosság egy százalékát kitevő milliomosokra. Erről hozott határozatot a Zöldek szombaton véget ért kieli kongresszusa, ahol azt is igényelték a küldöttek, hogy az alkotmányt módosítva erősítsék Németország részvételét az európai integrációban.
Éles hangú bírálat az SPD-től
2012. január 17. 15:16
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szerint az új magyar alkotmány „szakítást jelent az európai demokratikus hagyományokkal és jogi normákkal.” A véleményt a nagy ellenzéki párt külpolitikai szóvivője, Rolf Mützenich fogalmazta meg. Mint hangoztatta: „ Az Alkotmánybíróság jogainak megvonása, a többségi döntések megkérdőjelezése és az emberi jogok figyelmen kívül hagyása botrány.”
Csaló német politikusnak távoznia kell
2012. január 17. 15:16
A német politika, sőt a nagyközönség, alkalmasint érdeklődéssel fogadja a hírt, hogy a magyar államfő javarészt más szerző munkáját elorozva szerezte doktori címét. Tavaly két esetben vezető német politikusokról derült ki, hogy hasonlóan csaltak doktori értekezésükkel. Mindketten, a botrány tanulságait levonva, lemondtak tisztségeikről – az egyik azonnal, a másik hosszabb (félre-) magyarázkodás után. Az utóbbi egyébként most éppen arra készül, hogy Amerikából visszatérjen a német politikába, az előbbi pedig perli volt egyetemét, amelyik a kárhozatba taszította.
A náci anatómus koponya-gyűjteménye
2012. január 17. 15:16
Az August Hirt nevű náci anatómus 1943 azért hozatott 86 “jellegzetes” külsejű férfit és nőt Auschwitzból Strassburgba, hogy meggyilkoltassa őket “koponya-gyűjteménye” céljaira.
Bundeswehr csak önkéntesekből
2012. január 17. 15:16
Alkalmasint történelmi változás: Németországban jövőre megszűnik a kötelező katonai szolgálat. Takarékossági okokból a hadsereg létszámát 240.000-ről 185.000-re csökkentik s a jövőben a hivatásos és a szerződéses katonák mellett önkéntesekre is számítanak.
Lemondott Guttenberg védelmi miniszter
2012. január 17. 15:16
Lemondott a védelmi miniszter.
„A német egység a Balatonnál kezdődött”
2012. január 17. 15:16
Azt hinnénk, az elmúlt év változásai miatt még gyorsabban merül feledésbe Németországban a magyarok szerepe egységük megszületésénél – de talán mégsem. A napokban Németh Miklós, egykori miniszterelnök és Hans-Dietrich Genscher, volt német külügyminiszter jelenlétében emlékeztek a történelmi időkről Mainzban.
Konszolidált kommunisták
2012. január 17. 15:16
A bankok államosítása, 30 órás heti munkaidő, kilépés a NATO-ból. Ilyen és hasonlóan radikális követelések állnak a német Balpárt hétvégi erfurti kongresszusán elfogadott programban. A küldöttek szinte egyhangúan hagyták jóvá a követeléseket, bár azok azt jelentik, hogy a párt a jövőben még kevésbé számíthat rá, hogy legalább helyi koalíciókban részt vehet – országosban végképp nem.
A Frankfurter Allgemeine Magyarországról
2012. január 17. 15:16
A Frankfurter Allgemeine Zeitung Németország legrangosabb napilapjainak egyike. A független, konzervatív, a német gazdasághoz közel álló újság a közelmúltig egyike volt a keveseknek a sokrétű német médiavilágban, amely a 2010-es választások után rokonszenvvel, támogatólag írt az Orbán-kormányról, annak munkájáról, terveiről. A „FAZ”, amint emlegetik, a magyarországi kormánypolitika alakulásának tükrében azonban az utóbbi hónapokban hangot váltott s mind gyakrabban elemezte kritikusan a helyzetet – többek között megszólaltatva például Kis Jánost filozófust, az egykori ellenállót, majd SZDSZ- politikust. A lap legutóbb részletes, fényképes tudósításban számolt be az Operaház elleni tüntetésről, azt a címet adva írásának, hogy „AZ EU nem kíván Orbánnal a pénzügyi segítségről tárgyalni.” Az íráshoz vagy 40 olvasói hozzászólás érkezett – többségük az Orbán-rendszer védelmére kelt.
Tovább gyengül a német államfő helyzete
2012. január 17. 15:16
Példátlan módon a hét végén több száz polgár tüntetett a német államfő rezidenciája előtt. Cipőket emeltek a magasba – a muszlimok mintájára ezzel fejezve ki megvetésüket Christian Wolff elnök iránt és annak lemondását követelték. Időközben Angela Merkel kancellár minden jel szerint már fontolgatja, kit jelöljön az államfői tisztre, ha korábbi jelöltje – miután tovább gyanúsítások is felmerültek- végül is lemondásra kényszerülne. Kormánypolitikusok mindenesetre cáfolták ezeket a híreket, mondván: az elnök ügyét még teljesen ki kell vizsgálni s remélik, hogy ahhoz ő is maradéktalanul hozzájárul.
A berlini Holokauszt Emlékmű jubileuma
2012. január 17. 15:16
Május 10-én érkezik felavatásának ötödik évfordulójához a berlini Holokauszt Emlékmű, a „Denkmal für die ermordeten Juden Europas”. Hosszas huzavona után 2003-ban, a Brandenburgi kapu szomszédságában, az egykori berlini fal területén kezdték építeni. A 2711 sötétszürke betonoszlopból álló labirintus alatt információs központot alakítottak ki. A meggyilkolt európai zsidók emlékművét a második világháború befejeződésének 60. évfordulója alkalmából, 2005 májusában avatták fel. Azóta több millióan látogatták már meg.
A berlini határnyitás tere
2012. január 17. 15:16
1989 november 9-én nyitották meg az NDK hatóságai az 1961-ben épült berlini falat. Berlin történetének nagy napjáról most teret neveztek el, ahol táblák, képek emlékeztetnek a sötét múltra
Vitadélután a magyar nagykövettel
2012. január 17. 15:16
A Német-Magyar Társaság meghívására látogatott el a napokban Dortmundba Dr. Czukor József, berlini magyar nagykövet. A magyar EU-elnökségről, a médiatörvény kérdéseiről olyan élénk és nyílt vita bontakozott ki, amilyenre 20 éve nem volt példa a Külföldi Intézet történetében – mondotta Martin Loberg, az Intézet ügyvezető igazgatója.
Stabilizál a német-orosz kapcsolat
2012. január 17. 15:16
A mind tudatosabb német külpolitika stabilizálóan hat egész térségünkre - miközben tudomásul kell vennünk Berlin és Párizs meghatározó szerepét az EU-ban csakúgy, mint a hagyományos német-orosz stratégiai együttműködést. A német sajtó bírálatai ellenére a Merkel-kormány pragmatikusan kezeli a Budapesthez fűződő kapcsolatokat.
Vissza
Kultur
130 éves Berlini Filharmonikusok
Szombat, 2011. december 3. 15:20
Kép. M.Heyde
1882-ben hozta létre a német főváros muzsikusainak egy csoportja új együttesét, amelyet Berlini Filharmonikus Zenekarnak neveztek el. A gazdasági kényszerből született vállalkozás páratlan sikertörténet lett: a Berlini Filharmonikusok élén az elmúlt majd 130 évben váltották egymást a nagy karmester-egyéniségek s az együttes a világ legjobb zenekarainak néhány tagú csoportjába tartozik. Jóllehet Budapesten ritkán vendégszerepelnek, úttörő újításuknak köszönhetően művészetüket a magyar közönség is élvezheti: csaknem minden koncertjüket az Interneten is közvetítik. Viszonylag szerény térítés ellenében ugyan, de egyes hangversenyek, bemutatók, tájékoztatók ingyenesen is hozzáférhetők.
Kultur
Színházigazgatók a magyar művészi szabadság védelmében
Szerda, 2012. január 18. 13:48
A berlini Deutsches Theater
"Közvetlenül az EU-hoz fordulunk, hogy kifejezésre juttassuk aggodalmunkat a művészeti szabadság magyarországi korlátozása miatt” –jelentette ki Ulrich Khuon, a német színházigazgatók tömörülésének elnöke, a berlini Deutsches Theater intendánsa.
Politik
Hazatoloncoljuk a szír menekülteket?
Kedd, 2012. január 24. 19:11
Több német lap számolt be arról, hogy ott fogva tartott szír menekülteket a hazatoloncolás veszélye fenyeget, ha Németország visszaküldi őket Magyarországra, ahol először léptek az EU területére. Az utóbbi uniós előírás. Németország egyébként már 2011 közepe óta nem toloncol vissza hazájukba szíreket. A Bajor Menekültügyi Tanács ugyanakkor a magyar Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal által 2011 szeptemberében kiadott közleményre hivatkozik, amely szerint „Szíria biztos országnak tekinthető, ahol embereket politikai meggyőződésük miatt nem üldöznek.”
Magyar-német
Ösztöndíjak Németországba
Csütörtök, 2011. október 13. 18:40
A DAAD központja
A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) ismét az ösztöndíjak széles választékát kínálja a magyar hallgatóknak és diplomásoknak a 2012/2013-as tanévre. A lehetőségek a 3-4 hetes nyelvi és országismereti egyetemi tanfolyamtól a mesterképzésen át a német felsőoktatási intézményben történő doktorálásig terjednek.
Wirtschaft
Olcsóbb, mégsem veszik
Vasárnap, 2011. március 13. 17:18
Újabban E10 megjelöléssel újfajta szuperbenzin kapható a németországi töltőállomásokon. Neve arra utal, hogy 10 százalék bio-üzemanyagot tartalmaz. A környezettudatos autósnak ez vonzó lehet, ráadásul literje 8 centtel olcsóbb, mint a hagyományos szuper. Mégsem veszik - miért?
Wirtschaft
Német hadüzenet a játék-gépeknek
Kedd, 2011. május 3. 10:39
A németek hadat üzennek a pénznyelő játék-gépeknek: a hatóságok tervei szerint a következő öt évben a működő 150.000-ből csak a harmada maradhat meg, hogy védjék az embereket, különösen a fiatalokat.
Érdekes
A sör-kerékpár tündöklése és bukása (?)
Hétfő, 2012. január 30. 22:17
Az ötlet eredeti és meglehetősen német. Járjuk be a várost ülve, közben sörözzünk és mókázzunk. A „bierbike“, a sörbicikli már több német nagyváros képéhez hozzátartozik, Berlintől Kölnig. Most pedig a hatóságok be akarják tiltani. Sokallják az utcákon sörözők okozta lármát s az egyéb kísérő -.jelenségeket. Például, hogy a kerekező sör-lovagok ott könnyítenek magukon, ahol szükségét érzik – pedig az üzletszabályzatban benne áll, hogy “vadon pisilni” szigorúan tilos.
Érdekes
Az év reklámja
Szombat, 2012. január 21. 18:07
Politik
Központi nyilvántartás a neo-nácikról
Kedd, 2012. január 17. 12:53
A bel – és az igazságügyi miniszter egyetértésével központi adatbázist hoznak létre Németországban a több ezresre becsült szélsőjobboldali tábor személyeiről. A tervezett törvény előzménye a „földalatti nemzeti-szocialisták” közelmúltban leleplezett zwickaui terrorcsoportja, amelynek tagjait tízrendbéli gyilkossággal és robbantásos merényletekkel gyanúsítják. Mind kiderült, a terroristákat már hosszú évekkel korábban figyelték a hatóságok, ám elégtelenül. Ráadásul azután megszűnt az ellenőrzés, egyikük is körözését megszüntették - s azok ezt követően gyilkoltak.
Érdekes
Nano-technika állatkísérletek helyett
Kedd, 2012. január 3. 12:55
Csak a német laboratóriumokban évente közel 3 millió állatot használnák kísérleti célokra: egereket, patkányokat, nyulakat. A kísérleti állatok száma világszerte tovább növekszik, hiszen kulcsszerepük van a biológiai kutatásokban, amelyek többek között új gyógyszereket alapoznak meg. A Frauenhofer Intézet müncheni Szilárdtest-fizikai Kutatóközpontjának munkatársai új utakat keresnek: nano-érzékelőkkel helyettesítik az állatkísérleteket. A kísérleti anyagot emberi és állati szövetekbe juttatva meg tudják állapítani, hogy bizonyos mennyiségben hasznos vagy káros-e az a sejtekre – így haladni tudnak a rák-kutatásban is.
Érdekes
Nemzetgyalázó fotómontázs?
Csütörtök, 2011. április 21. 11:50
A Focus, a népszerű német hírmagazin egyik tavaly februári címlapja sok görögöt felbőszített. Azon a milói Vénusz látható, méghozzá igencsak újszerű változatban: a karok nélkül fellelt szépségnek karja nőtt, s ujjával egyértelmű jelzést ad. Az sem kétséges, hogy kinek: „Csalók az euró-családban” hirdeti a felirat.
Kultur
A Hotel Desire sajátos története
Hétfő, 2011. október 10. 10:19
Fiatal német filmművészek nem tudtak anyagi alapot teremteni újszerű vállalkozásukhoz - így a széles nyilvánossághoz fordultak. Ügyes, az érzékiséget megcélzó reklámmal össze is szedték a pénzt, s a Hotel Desire már a vágóasztalon van, decemberben bemutatják.
Impresszum
Szerzői jogok
Médiaajánlat
Írjon nekünk!
RSS
© 2012 - www.ger-mania.hu - minden jog fenntartva