Heltai-Hopp András írása

A tavaly őszi választások után a keresztény-konzervatív CDU/CSU és a liberális FDP koalíciója váltotta a korábbi, a válság-menedzselésben sikeres konzervatív-szociáldemokrata kormányt. A teljes polgári tábor „álom-szövetségének”, élén a rendkívül népszerű Merkel kancellárral, kitűnő esélyt adtak arra, hogy továbbra is úr marad a válságon s úgy támogatja a gazdaságot, hogy közben változatlan marad az ország – megszokott és magas szintű – szociális és egészségügyi ellátása.

Ám most, mindössze 8 hónappal az új kormány hivatalba lépése után, a németek több, mint a fele úgy véli, hogy ez a koalíció nem marad fenn a teljes négy éves ciklusra. Ugyanakkor a lakosság csaknem 80 százaléka kiegyensúlyozatlannak, azaz a szegényebbeket jobban terhelőnek tartja a költségvetés takarékossági intézkedéseit. A kormány helyzetét egyre inkább súlyosbítják belső gondjai is. Az FDP nehezen vette tudomásul, hogy választási sikerének fő ígérete, a jelentős adócsökkentés, egyelőre nem teljesíthető. A liberálisok több más kérdésben is ütköznek nagy partnereikkel: azok például elutasítják az FDP (egyébként vietnami származású) egészségügyi miniszterének javaslatát , hogy a meglévő, meglehetős magas TB- befizetések mellett kötelezzék a lakosságot további, általános egészségügyi hozzájárulás fizetésére, amiből finanszírozni tudják a növekvő gondokkal küzdő betegellátást.

Miközben az NSZK-tól növekvő katonai szerepvállalást igényel a NATO, milliárdokkal kell csökkenteni a védelmi költségvetést is. Egyidejűleg viszont a bajor CSU-hoz tartozó védelmi miniszter a sorkatonaság eltörlését igényli – amit Angela Merkel ellenez.
A kancellár-asszony vezetését a növekvő gondok közepette immár nem csak az ellenzék vonja kétségbe, hanem nem kevesen saját táborában is. Ezzel is magyarázható, hogy Merkel Christian Wulffot, pártja alsó-szászországi miniszterelnökét jelölte köztársasági elnöknek a váratlanul lemondott Horst Köhler helyébe – Wulff ugyanis lehetséges ellenlábasai közé számított. Az SPD és a Zöldek ellenjelöltje az államelnökségre, Joachim Gauck, tekintélyesebb, fajsúlyosabb személyiség, ráadásul nem pártpolitikus. Ezért is célozgatnak egyes FDP-politikusok arra, hogy koalíciós vereségeik viszonzásaként a június 30-i elnökválasztáson nem a kormány, hanem az ellenzék jelöltjére szavaznak.

Az államelnök-választás próbája

A koalíciónak kényelmes, 21 fős többsége van az elnökről szavazó testületben és nem látszik valószínűnek ennyi „disszidens”. Ha mégis leszavaznák Wulffot, az alkalmasint a koalíció végét jelentené. Sokkal valószínűbb a kormányszövetség folytatása – ám bizonytalan kimenetellel. A lakosság nyilvánvalóan mind elégedetlenebb a Németországban szokatlan, gyorsuló inflációval, a költségvetési, benne a szociális kiadások kemény korlátozásával s a többség úgy érzi: a tavaly még oly sokra becsült Angela Merkel nem tud igazán megbirkózni sem a válság adta kihívásokkal, sem ellenfeleivel. A találgatások között szerepel a kancellár-váltás, ám megfelelő, kiemelkedő jelölt híján ennek kevés a valószínűsége. Valamivel több esélyt kaphat a kombináció, hogy Merkel később ismét a szociáldemokratákkal léphet kormányszövetségre – akikkel tavalyig, az ideológiai ellentétek dacára, sokkal eredményesebben tudott együttműködni, mint most, polgári partnerével.
A kancellár-asszony a növekvő bizalmatlanság, a bírálatok közepette – szokásához híven – keményen kitart. Mérsékletre, kiegyezésre inti kormánya civakodó minisztereit és bizonyos benne, hogy a június végi elnökválasztáson jelöltje simán győz. A költségvetési vitákról higgadtan megjegyezte: az állami kiadások 54 százaléka szociális kiadásokra megy, ha hozzá számítják a közszolgálati béreket és az államadósság kamatait, a büdzsé 75 százaléka foglalt. A maradék negyedből pedig még a németek sem tudnak csodát tenni.


További cikkeket olvashat Németországról a www.ger-mania.hu honlapon