2012. február 6. hétfő - Dorottya, Dóra.
Holnapi névnap: Rómeó, Tódor
Sport
Ötödikek lennének a németek az olimpián
Csütörtök, 2011. december 29. 12:48
Dr. Thomas Bach
A Német Olimpiai Szövetség elnöke elégedett lenne, ha sportolóinak eredményeivel az ötödik helyre kerülnének a londoni nyári játékokon az éremtáblázatban. Thomas Bach szerint minden korábbinál keményebb lesz a versengés, amelyben a németeknek kevesebb pénz áll rendelkezésre a felkészülésre, mint a nagy vetélytársaknak.
Sport
Doppingoltak az NSZK sportolói is
Vasárnap, 2011. október 2. 18:12
A müncheni olimpia megnyitója - doppingoltak a nyugat - németek is
Ahhoz, hogy felvehessék a versenyt az NDK sportolóival, az NSZK-ban is létezett annak idején államilag pénzelt dopping-kutatás, s a szereket alkalmazták a versenyzőknél. Ezt derítette ki a tudományos vizsgálat.
Sport
„Szeged sportágunk Mekkája“
Szerda, 2011. augusztus 17. 17:43
Birgit Fischer (balról) amikor még versenyzett
“Ez őrület – Szeged a kajakosok és a kenusok Mekkája”- nyilatkozta a Frankfurter Rundschaunak a négyszeres olimpiai bajnok Nicole Reinhardt, a német csapat egyik reménysége, aki egyes kajakban indul.
Sport
Német kudarc, tanulságokkal
Hétfő, 2011. július 11. 17:21
Merkel kancellár is szurkolt...
A német labdarúgó válogatott kétszer nyert már világbajnokságot, 2009-ben Európa-bajnokságot. Ők számították az idei, hazai VB favoritjának is – amíg a japánok ki nem ütötték őket. A németek csalódása óriási – de vigaszt jelenthet, hogy a női foci áttört, milliók nézték a mérkőzéseket a tv-ben, sok tízezren a lelátókon.
Sport
Szép nők, okos foci
Kedd, 2011. június 21. 09:14
A német csapat - bíznak a sikerben
A Német Labdarúgó Szövetség 1970-ig tiltotta a női focit. A hét végén viszont Németország a színhelye a női labdarúgók világbajnokságának – ahol a házigazdáknak adják a legnagyobb esélyt a győzelemre.
Sport
Női foci – Playboy módra
Péntek, 2011. június 10. 10:16
Június 26.-tól a címvédő Németország a házigazdája a női labdarúgók világbajnokságának. Általános vélemény szerint a házigazdáknak jó esélyük van rá, hogy megvédjék világbajnoki címüket. Akármiként is: a bajnokcsapat néhány tagját a Playboy német kiadása rábírta, hogy a pályán kívül is mutassanak meg magukból egyet és mást. Ez a bemutatkozás alkalmasint máris sikeres.
1
2
3
4
5
6
következő oldal
ROVATOK
Politik
Kultur
Wirtschaft
Sport
Érdekes
Berlin
Bajorország
Olvasóink írták
Made in Germany
Utazás
Magyar-német
Munka-világ
Diák-világ
Hasznos-aktuális
Német magántanár
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
A Bayern München, a „zsidó csapat"
2012. január 17. 15:16
Nemrég volt 125 éve, hogy megszületett Kurt Landauer. A zsidó származású frontharcos 18 évig állt a Bayern München élén, az ő elnöksége alatt vált a klub a múlt század húszas éveiben élvonalbeli csapattá.
Tízezer euró egy postagalambért
2012. január 17. 15:16
Tízezer eurót is kaphat tenyésztője egy postagalambért, amely megnyerte az évad összes versenyét. Bányász-hagyomány a postagalamb-tenyésztés a Ruhr-vidéken.
Múzeum a német focinak
2012. január 17. 15:16
Aznap, amikor a német foci-válogatott 2:0-ra legyőzte a törököket, a Frankfurti Könyvvásáron bejelentették: segítségükkel felépül a Német Labdarúgó Múzeum. A terv a DFB -től, a Német Labdarúgó Szövetségtől származik és 2014-re kívánják megvalósítani.
Ötödikek lennének a németek az olimpián
2012. január 17. 15:16
A Német Olimpiai Szövetség elnöke elégedett lenne, ha sportolóinak eredményeivel az ötödik helyre kerülnének a londoni nyári játékokon az éremtáblázatban. Thomas Bach szerint minden korábbinál keményebb lesz a versengés, amelyben a németeknek kevesebb pénz áll rendelkezésre a felkészülésre, mint a nagy vetélytársaknak.
Mit szóljanak a vasutasok – és a többi depressziós?
2012. január 17. 15:16
A hét végén óriási részvét mellett búcsúztatták Robert Enke-t, a német labdarúgó-válogatott 32 évesen öngyilkosságot elkövetett kapusát. A harmincezres hannoveri stadionba be sem fértek a gyászolók – kinn további tízezren követték kívül a gyászünnepséget. Enke koporsóját végül szűk családi körben, kislánya mellé temették el. A két éves korában elhunyt gyermek sorsa váltotta ki Enke tragédiába forduló depresszióját.Az ügy azonban más reakciókat is kiváltott.
További cikkeink
Német kudarc, tanulságokkal
2012. január 17. 15:16
A német labdarúgó válogatott kétszer nyert már világbajnokságot, 2009-ben Európa-bajnokságot. Ők számították az idei, hazai VB favoritjának is – amíg a japánok ki nem ütötték őket. A németek csalódása óriási – de vigaszt jelenthet, hogy a női foci áttört, milliók nézték a mérkőzéseket a tv-ben, sok tízezren a lelátókon.
Német sikerek Vancouverben – tanulságokkal
2012. január 17. 15:16
Harminc érmükkel, ezzel Kanada utáni második helyükkel a nemzetek rangsorában elégedettek a németek. Kevésbé azzal, hogy sehol nem voltak jégkorongozóik, de még inkább: bár a hagyományos téli sportágak többségében jól szerepeltek, elmulasztották a felkészülést az újakra. Vancouver másik német tanulsága: miután még 2006-ban is az egykori NDK sportolói, edző-központjai játszották a legnagyobb szerepet az olimpiai sikerekben, ez az „örökség” a múlté: a német télisport központja Bajorország lett, amely a vancouveri sikerekre alapozva is a 2018-is téli játékok megrendezésében reménykedik.
Évi 5.1 milliárd eurót hoz a német profi labdarúgás
2012. január 17. 15:16
A profi labdarúgás a német gazdaság egyik jelentős ágazata: évi 5.1 milliárd euróval járul hozzá a nemzeti össztermékhez és az államnak évi másfél milliárd jut a focival kapcsolatos adóbevételekből. A felmérésnél figyelembe vették a Bundesliga 1. és 2. osztályát, a nemzetközi mérkőzéseket, a válogatott találkozóit - (de még nem számolták hozzá az egyre sikeresebb német női labdarúgás jövedelmét..
Franz Beckenbauer – a foci és a nők
2012. január 17. 15:16
A napokban töltötte be 65. évét a legnagyobb labdarúgók egyike, Franz Beckenbauer.
Gyerekeket is doppingoltak
2012. január 17. 15:16
Bevallotta, hogy a „megfelelően fejlett” kiskorúaknak is adtak már szereket – főként 16-18 év közötti úszóknak.
A boldogtalan Lothar
2012. január 17. 15:16
Lothar Matthäus, a német labdarúgás (egykori) csillaga, a magyar válogatott hajdanvolt (sikertelen) kapitánya magánéletében is kudarcot kudarcra halmoz. Az immár 50 éves férfiú a minap immár negyedik feleségétől vált el, miközben házasságainak tartama kora emelkedésével rendre rövidül.
Lehet Münchenben téli olimpia
2012. január 17. 15:16
A bajorok nagyon remélik, hogy 2018-ban ismét rendezhetnek téli olimpiai játékokat. Azok egyik helyszínén, Garmisch-Partenkirchenben azonban jelentős az ellenállás – bár a hétfői népszavazáson a többség az olimpia mellett szavazott.
Szép nők, okos foci
2012. január 17. 15:16
A Német Labdarúgó Szövetség 1970-ig tiltotta a női focit. A hét végén viszont Németország a színhelye a női labdarúgók világbajnokságának – ahol a házigazdáknak adják a legnagyobb esélyt a győzelemre.
Női foci – Playboy módra
2012. január 17. 15:16
A bajnokcsapat néhány tagját a Playboy német kiadása rábírta, hogy a pályán kívül is mutassanak meg magukból egyet és mást.
Doppingoltak az NSZK sportolói is
2012. január 17. 15:16
Ahhoz, hogy felvehessék a versenyt az NDK sportolóival, az NSZK-ban is létezett annak idején államilag pénzelt dopping-kutatás, s a szereket alkalmazták a versenyzőknél. Ezt derítette ki a tudományos vizsgálat.
Katrin Krabbe kártérítése és az adóhivatal
2012. január 17. 15:16
Katrin Krabbe az utóbbi idők egyik legsikeresebb rövidtávfutója Fényes karrierje azonban 1992 nyarán véget ért: egy vizelet-próba vizsgálatánál Clenbuterolt találtak és eltiltottá -de ő perelt és győzött.
Futás és high-tech
2012. január 17. 15:16
A sportolás nem csak gyilkos időtöltés, hanem a legtöbb esetben egyre költségesebb is. A fitnesz-szalonok, a klubok egyre többet kérnek.
Claudia Pechstein sajátos dopping-ügye
2012. január 17. 15:16
Claudia Pechsteint, a németek ötszörös műkorcsolyázó olimpiai – és világbajnokát, háromszoros Európa-bajnokát vérdopping miatt februárban eltiltották - de a sportoló perel.
Volt NDK-s edzők és a dopping
2012. január 17. 15:16
Az NDK-sport súlyos dopping-vétségei körül máig folyik a vita
Álszurkolók - a német bíróság szigorú
2012. január 17. 15:16
Nagy érdeklődés várta a német Szövetségi Alkotmánybíróság ítéletét arról, kitiltható-e az ország minden stadionjából az a (garázdálkodó) szurkoló, aki ellen a rendőrség nem indított eljárást?
Vissza
Kultur
130 éves Berlini Filharmonikusok
Szombat, 2011. december 3. 15:20
Kép. M.Heyde
1882-ben hozta létre a német főváros muzsikusainak egy csoportja új együttesét, amelyet Berlini Filharmonikus Zenekarnak neveztek el. A gazdasági kényszerből született vállalkozás páratlan sikertörténet lett: a Berlini Filharmonikusok élén az elmúlt majd 130 évben váltották egymást a nagy karmester-egyéniségek s az együttes a világ legjobb zenekarainak néhány tagú csoportjába tartozik. Jóllehet Budapesten ritkán vendégszerepelnek, úttörő újításuknak köszönhetően művészetüket a magyar közönség is élvezheti: csaknem minden koncertjüket az Interneten is közvetítik. Viszonylag szerény térítés ellenében ugyan, de egyes hangversenyek, bemutatók, tájékoztatók ingyenesen is hozzáférhetők.
Kultur
Színházigazgatók a magyar művészi szabadság védelmében
Szerda, 2012. január 18. 13:48
A berlini Deutsches Theater
"Közvetlenül az EU-hoz fordulunk, hogy kifejezésre juttassuk aggodalmunkat a művészeti szabadság magyarországi korlátozása miatt” –jelentette ki Ulrich Khuon, a német színházigazgatók tömörülésének elnöke, a berlini Deutsches Theater intendánsa.
Politik
Hazatoloncoljuk a szír menekülteket?
Kedd, 2012. január 24. 19:11
Több német lap számolt be arról, hogy ott fogva tartott szír menekülteket a hazatoloncolás veszélye fenyeget, ha Németország visszaküldi őket Magyarországra, ahol először léptek az EU területére. Az utóbbi uniós előírás. Németország egyébként már 2011 közepe óta nem toloncol vissza hazájukba szíreket. A Bajor Menekültügyi Tanács ugyanakkor a magyar Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal által 2011 szeptemberében kiadott közleményre hivatkozik, amely szerint „Szíria biztos országnak tekinthető, ahol embereket politikai meggyőződésük miatt nem üldöznek.”
Magyar-német
Ösztöndíjak Németországba
Csütörtök, 2011. október 13. 18:40
A DAAD központja
A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) ismét az ösztöndíjak széles választékát kínálja a magyar hallgatóknak és diplomásoknak a 2012/2013-as tanévre. A lehetőségek a 3-4 hetes nyelvi és országismereti egyetemi tanfolyamtól a mesterképzésen át a német felsőoktatási intézményben történő doktorálásig terjednek.
Wirtschaft
Olcsóbb, mégsem veszik
Vasárnap, 2011. március 13. 17:18
Újabban E10 megjelöléssel újfajta szuperbenzin kapható a németországi töltőállomásokon. Neve arra utal, hogy 10 százalék bio-üzemanyagot tartalmaz. A környezettudatos autósnak ez vonzó lehet, ráadásul literje 8 centtel olcsóbb, mint a hagyományos szuper. Mégsem veszik - miért?
Wirtschaft
Német hadüzenet a játék-gépeknek
Kedd, 2011. május 3. 10:39
A németek hadat üzennek a pénznyelő játék-gépeknek: a hatóságok tervei szerint a következő öt évben a működő 150.000-ből csak a harmada maradhat meg, hogy védjék az embereket, különösen a fiatalokat.
Érdekes
A sör-kerékpár tündöklése és bukása (?)
Hétfő, 2012. január 30. 22:17
Az ötlet eredeti és meglehetősen német. Járjuk be a várost ülve, közben sörözzünk és mókázzunk. A „bierbike“, a sörbicikli már több német nagyváros képéhez hozzátartozik, Berlintől Kölnig. Most pedig a hatóságok be akarják tiltani. Sokallják az utcákon sörözők okozta lármát s az egyéb kísérő -.jelenségeket. Például, hogy a kerekező sör-lovagok ott könnyítenek magukon, ahol szükségét érzik – pedig az üzletszabályzatban benne áll, hogy “vadon pisilni” szigorúan tilos.
Érdekes
Az év reklámja
Szombat, 2012. január 21. 18:07
Politik
Központi nyilvántartás a neo-nácikról
Kedd, 2012. január 17. 12:53
A bel – és az igazságügyi miniszter egyetértésével központi adatbázist hoznak létre Németországban a több ezresre becsült szélsőjobboldali tábor személyeiről. A tervezett törvény előzménye a „földalatti nemzeti-szocialisták” közelmúltban leleplezett zwickaui terrorcsoportja, amelynek tagjait tízrendbéli gyilkossággal és robbantásos merényletekkel gyanúsítják. Mind kiderült, a terroristákat már hosszú évekkel korábban figyelték a hatóságok, ám elégtelenül. Ráadásul azután megszűnt az ellenőrzés, egyikük is körözését megszüntették - s azok ezt követően gyilkoltak.
Érdekes
Nano-technika állatkísérletek helyett
Kedd, 2012. január 3. 12:55
Csak a német laboratóriumokban évente közel 3 millió állatot használnák kísérleti célokra: egereket, patkányokat, nyulakat. A kísérleti állatok száma világszerte tovább növekszik, hiszen kulcsszerepük van a biológiai kutatásokban, amelyek többek között új gyógyszereket alapoznak meg. A Frauenhofer Intézet müncheni Szilárdtest-fizikai Kutatóközpontjának munkatársai új utakat keresnek: nano-érzékelőkkel helyettesítik az állatkísérleteket. A kísérleti anyagot emberi és állati szövetekbe juttatva meg tudják állapítani, hogy bizonyos mennyiségben hasznos vagy káros-e az a sejtekre – így haladni tudnak a rák-kutatásban is.
Érdekes
Nemzetgyalázó fotómontázs?
Csütörtök, 2011. április 21. 11:50
A Focus, a népszerű német hírmagazin egyik tavaly februári címlapja sok görögöt felbőszített. Azon a milói Vénusz látható, méghozzá igencsak újszerű változatban: a karok nélkül fellelt szépségnek karja nőtt, s ujjával egyértelmű jelzést ad. Az sem kétséges, hogy kinek: „Csalók az euró-családban” hirdeti a felirat.
Kultur
A Hotel Desire sajátos története
Hétfő, 2011. október 10. 10:19
Fiatal német filmművészek nem tudtak anyagi alapot teremteni újszerű vállalkozásukhoz - így a széles nyilvánossághoz fordultak. Ügyes, az érzékiséget megcélzó reklámmal össze is szedték a pénzt, s a Hotel Desire már a vágóasztalon van, decemberben bemutatják.
Impresszum
Szerzői jogok
Médiaajánlat
Írjon nekünk!
RSS
© 2012 - www.ger-mania.hu - minden jog fenntartva